A celebek azok, akik hétköznapi életük által váltak ismertté. Bekapcsoljuk a tévét és olyan emberek adnak tanácsot, mutatják be életüket, akik igazából semmi hasznosat sem tettek értünk. Szórakoztatnak (!?), de mást nem tesznek. Ez elég lenne? A humor, a külső és semmi, ami formálná vagy jobbá tenné életünket.

Évekkel ezelőtt még többek közt azok, akik írtak, dalokat szereztek, énekeltek, filmeztek; röviden valódi művészek voltak. Ott lógtak fiúk és lányok hálószobájának falain. Ma viszont már olyanok, akik a semmiből jöttek és a semmibe tartanak. Kapcsolatok révén vagy vagyonuk segítségével elérik, hogy bekerüljenek televíziós műsorokba, ami aztán ismertséget és nevet hoz nekik. Hogy ők ezt aztán jól vagy rosszul használják, csakis tőlük függ. Ismerünk persze olyanokat is, akik a hírnevüket és tehetségüket elpazarolták és immáron csak erről ismertek.

Sajnos akadnak, akik negatív életvitelükkel hívják fel magukra a figyelmet. Rossz példát mutatnak a fiataloknak, akik ebből csak annyit értékelnek, hogy nincs szükség sem tanulásra, sem valódi munkára, mert „bulizással” is lehetnek valakik.

Bekerülni valóságshow-ba, ami nem is igazán a valóságot mutatja, s közben egy mesterséges környezetben kell helytállni vadidegen emberek között. Ál-valóságshow-k tömkelege árad a televíziócsatornákból, amely mögött komplett stáb, forgatókönyvírók, sőt színészek állnak, nem nevezhető valós életnek.

Miközben őket figyeljük a saját életünk sivárrá válik. És közben elfelejtjük, hogy csak egy életünk van, amit nekünk kell megélni és nem azt figyelni, hogy mások hogyan élnek! Mire fogunk emlékezni öreg korunkban? Arra, hogy az a bizonyos valaki X évvel ezelőtt mit csinált, hol és kivel volt?

Vajon hová lesznek évek múltán? Fogunk rájuk emlékezni? És ha követjük példájukat, milyen élet vár ránk?

Azok, akik a celeb létből indultak, ám tudatában voltak annak, hogy hosszútávon nem lehet ebből érvényesülni, megpróbáltak letenni valami egyebet is szó szerint az asztalra. Készítettek zenéket, filmeket, könyveket írtak. Sikeres és sikertelen próbálkozások egyaránt voltak. Azok pedig, akik már levetkőzték magukról ezt a címkét, tiszteletet érdemelnek. A többiek viszont – mondjuk ki nyíltan – nem. Dühítő, hogy a szórakoztatónak szánt műsorokban olyanok is megjelennek, akik teljesen negatív példával és életvitellel vannak jelen a médiában. Például drog-ügyekkel, börtön- és diszkóbalhékkal, válásokkal, esküvőkkel. Minden héten más partnerrel mutatkoznak, nem viselnek alsóneműt, botrányos kijelentéseket tesznek. Nevetséges videókat töltenek fel magukról közösségi oldalakra és videómegosztókra, ami aztán vagy tetszik a nézőknek vagy nem.

A média hívta őket életre, mert megfizethetőek és ahogy vesszük szórakoztatóak. Szeretünk pletykálni és másokat figyelni. Ez a fő mozgatórugója. Anyagias világunkban azonban nem kell ezen csodálkozni. Évtizedekkel ezelőtt a munkának még volt értéke, de ma már nincs. Az emberek többsége mindent ingyen szeretne megszerezni. Ez nekik jó, de akit megkárosítanak vele biztosan nem így gondolja.

Akadnak olyanok is, akik „úgy másznak fel arra a bizonyos uborkafára”, hogy híres emberrel kötik össze életüket. S míg partnerük dolgozik, addig ők aratják le a babérokat, a bókokat és éppen úgy rajonganak értük, mint híres párjukért.

Így nem csoda, ha az új tehetségeknek esélyük sincs kitörni és megismertetni az egész világot létezésükkel. Talán csak haláluk után döbbennek rá az emberek valódi teljesítményükre és törekvéseikre.
Hová tart ez a világ?