Hírek
2019. November 18. 08:55, hétfő |
Kék hírek
Forrás: infovárosok - illusztráció: police.hu
Még a gyerek is árulta a drogot a lebukott dílercsaládban
Vádat emelt a kaposvári ügyészség a nagymama, a lánya és a testvére, valamint az unokája ellen is.
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 29 éves nővel, annak testvérével, édesanyjával és egyik ismerősével szemben, akik családi keretek között, de szervezetten kereskedtek kábítószerrel, melybe a nő kiskorú gyermekét is bevonta – közölte az ügyészség hétfőn.
A 29 éves nő 2017-ben elhatározta, hogy internetről rendelhető kábítószerrel fog kereskedni, ezért ismerőse nevére rendszeresen rendelt külföldi oldalakról különböző – új pszichoaktív anyagnak minősülő – tiltott anyagokat, melyet saját maga, vagy megbízottja vett át a postán.
A vádlott ezt követően az anyagot kiporciózta, majd azzal lakókörnyezetében kereskedni kezdett. Több alkalommal előfordult azonban, hogy amikor a fogyasztók az előzetesen egyeztetett drogért a vádlott lakásán megjelentek, ő nem tartózkodott otthon, ekkor édesanyja vagy testvére szolgálta ki őket, de történt olyan is, hogy a nő a 18 életévét be nem töltött gyermekét vette rá arra, hogy a rendeléseket átadja.
A vádlottak egészen a nő februárban történt elfogásáig folytatták üzelmeiket, mely során 13 fogyasztónak értékesítettek új pszichoaktív anyagot. A fogyasztók között volt olyan, aki több mint 300 ezer forintot költött el kábítószerre a vádlottnál.
Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő nővel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, míg a többi vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt – tette hozzá a vádhatóság.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek
Vásároljon maketteket a NAV-tól
Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.
2024. December 31. 09:17, kedd | Kék hírek
Rendőrség: csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékot!
2024. December 30. 09:42, hétfő | Kék hírek
Egyre több vasutast ér atrocitás
Idén is nőtt a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkavállalóival szembeni bántalmazások száma - közölte a vállalat vasárnap az MTI-vel.