Hírek
2019. Június 26. 07:16, szerda | Sport
Rallycross: Pünkösdi vesszőfutás
KisVadkutya László Pünkösdkor sem otthon malmozott, hanem a Rabócsi Ringen riogatta az ürgéket a rallycross pályán, ahol idén másodjára állt a rajtrácsra.
Célja a kakucsi kategória győzelem megismétlése volt. Most megosztja a portálolvasókkal, hogy miként sikerült a versenyhétvégéje.
- Vasárnap sajnos sok technikai ellenőrzésem volt. Az első előfutamban 7. időt sikerült csak autóznom. A hibákat átbeszéltük a csapattal, ezt követően a 2-3. helyeken intettek le, ennek eredményeként az 5. helyről vártam a hétfőt. Reggel ismét egy technikai ellenőrzésen estem át, ami jól sikerült. A "Warm Up"-on sikerült felébrednem és a 3. előfutamon egy 3. időt menni. Összetettben így 4. helyre léptem előre, tehát az első sorból indulhattam az elődöntőn, amit meg is nyertem. A csapattal már ennek is örültünk a nehéz hétvége után. A döntőben lerajtoltam a többieket, de mi egy biztos helyezésért mentünk, ezért már az elején kimentünk a joker körre, ahonnan a második helyre álltam vissza és ez a leintés pillanatáig így is maradt.
Az idén mintha megtáltosodtál volna, a sikereid minek és kiknek köszönhetőek?
- Már a szezon előtt és azóta is nagyon sokat edzek a személyi edzőmmel, Erdős Józseffel azaz "Zsugával". Az erőnlétem fejlesztése mellett, videók alapján tanulnom a pályákat és sokat szimulátorozom a versenyek előtt.
Hétfőn nagyon meleg volt, a versenyautóban tűzállóban meg főleg. Van a kocsiban ilyenkor innivalód, vagy amit Géza bátyád visz a rajtelőkészítőbe azt iszod?
- Van egy kis itókás tasak, amiből rajt előtt és leintés után szoktam inni. A rajtelőkészítőben pedig a Géza által hozott hideg ásványvizet fogyasztom.
Legközelebb hol láthatunk indulni?
- A fuglaui futam előtt velem és a csapattal július 13-án Hevesen, a Kövérgáz SE által szervezett teszten találkozhattok és természetesen július 26-28-án Fuglauban.
Szeretném megköszönni a szervizcsapatomnak a precíz munkát és a szponzoraimnak a támogatást: Vadkutya család, Vadkutya Team, MNASZ Tehetség Gondozó Program, Gyöngyösi Gumiszerviz, Suzuki Kaiser, LONAX, KÉK-Kereszt Kisállatklinika, Szaniszló Gumiszerviz, Fram-Corr Kft., Incorr Metal Kft., Lemicro, Matricakell.hu, Hajóka SportFotó, HBRK ASE Ózd, Lukács Kornél "Csucsu".
Sportbaráti Üdvözlettel: Nedecki "KisVadkutya" László
- Kovács Csilla -
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 22. 09:04, vasárnap | Sport
Súlyos balesetet szenvedett Kempf Zoltán BMX-versenyző Svájcban
Több helyen arccsonttörést szenvedett Kempf Zoltán, a magyar BMX freestyle egyik legnagyobb alakja a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon.
2024. Szeptember 22. 09:02, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - Az újonc Nyíregyháza nyerte a Debrecen elleni keleti rangadót
Az újonc Nyíregyháza teltházas mérkőzésen 3-2-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának szombat este játszott keleti rangadóján.
2024. Szeptember 21. 09:20, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Ferencváros-siker az örökrangadón
A címvédő és százszázalékos mérleggel éllovas Ferencváros 3-1-re győzött az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.