Hírek
2011. December 27. 08:07, kedd |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Több gépjárművet is megrongált a fiatal
Csaknem húsz gépjármű megrongálása, külső alkatrészeinek leszerelése és eltulajdonítása írható annak a 23 éves szegedi fiatalembernek a számlájára, akit karácsony első napján fogtak el a rendőrök Szeged belvárosában.
A járőrök azt követően siettek az Osztrovszky utcába, miután az ott lakók bejelentették, hogy egy férfi egy földlabdás tuját dobott egy terepjáróra. Az egyenruhások pillanatok alatt a helyszínre kiérve meg is találták a duhajkodó fiatalt, ám azt is észrevették, hogy a férfi a szomszédos gépkocsikat és a környező utcákban parkoló többi járművet sem hagyta épen – mondta el Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az autók döntő többségéről az ablaktörlőt törte vagy szerelte le, némelyikre pedig kommunális hulladékot szórt. Egy útjába kerülő kerékpár dinamóját és prizmáját is leszedte, valamint a közeli vendéglátóhely cégérének egyik betűjét is megszerezte. Az okozott kár a helyszínelés elsődleges adatai szerint több százezer forintos nagyságrendű – közölte az alezredes.
Gyanúsítotti kihallgatása során a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, de tettére nem tudott magyarázatot adni. A rendőrség őrizetbe vette a fiatalt, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A férfi ellen garázdaság, rongálás és lopás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.